2012. április 24., kedd

Megváltozott minden, de valahol itt benn nincs minden rendben. Boldognak kellene lennem, mégsem vagyok az. Szánalmas, hogy itt adom ki magamból, amit érzek. De nem ért meg senki. Körülvesznek az emberek, mégis magányos vagyok. Lehet, hogy tényleg bennem van a hiba. Lehet, hogy csak az időt pazarolják rám a "barátaim". Lehet egy menthetetlen eset vagyok. De így vagyok önmagam. Sajnos az élet és a sors erősebbnek bizonyult felettem, valami megtört, valami meghalt bennem. Már nem vagyok ugyanaz az ember, aki évekkel ezelőtt voltam, nem tudok őszintén, szívből mosolyogni. Nem tudok mások boldogságának örülni, vagyis inkább abból az érzésből részesülni. Magány, ez a legjobb megnevezés a jelenlegi lelkiállapotomra. Valójában nem is a jelenlegire. Soha nem éreztem magam úgy igazán boldognak. Valami mindig hiányzott. Sajnos azóta sem jöttem rá, hogy mi. Talán a szeretet... Nem volt elég, amennyiben részesültem. Telhetetlen vagyok lehet. De nincs annál rosszabb érzés a világon, ha te szeretni akarsz, és nem tartanak igényt a szeretetedre. Na és itt törtek meg engem, itt tört meg az élet. Túl sok volt a pofon. Elég volt a monoton, szürke hétköznapokból, az unalmas hétvégékből, az állandó idegességből, az állandó szomorúságból, amit itt belül éreztem/érzek. Most is szánalmasnak tartom magam, hogy ezeket nem tartom magamban, hanem, úgymond "közszemlére" teszem. De még mindig jobb itt kiadni, mint belül beleroppanni. Még pár hónap és elmegyek Debrecenből. Egy jó barátom velem tart. Irány London, hátha ott valóra válik minden álmom. :D Persze... De innen el, az emlékektől, a fájdalomtól. Ott lehet még magányosabb leszek, mint voltam, de nem érdekel, már itt az ideje a változásnak. A szívem itt hagyom a családomnak, a szeretteimnek, lélekben is mindig itt fog tartani valami. De legalább, még ha kis időre is, kiszabadulok ebből a "börtönből". Megcáfolva egyik ismerősöm véleményét rólam, miszerint én gyenge ember vagyok. NEM! Mert, amiket én átéltem, azok tettek most olyan erőssé, hogy egy ilyen hatalmas lépésre szánjam el magam, mind saját, mind szeretteim érdekében. Tehát kedves rosszakaróim, lehet lelki nyomorék vagyok, ahogy évekkel ezelőtt illettek, lehet, hogy gyenge vagyok, de egy biztos, nekem vannak álmaim, amiket megakarok valósítani, vannak emberek, akikért élnem kell, vannak előttem jó és rossz példák egyaránt. Következtetés, akármilyen gyenge legyek is, én soha nem adom fel, soha nem fog senki bukni látni. Megkaptam az élettől a pofonokat, tanultam is belőlük. ;) "Ami nem öl meg, az megerősít!" Köszönöm az életnek, hogy ilyen "erős" emberré formált!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése