2011. november 28., hétfő

Talán, egyszer... :)


Leéltem eddigi 19 évem, de még értelmiségi szintem fel nem értem.
Túl gyermeki lelkivilágom, ezért jövőmet "rózsaszín ködben" látom.
Pedig eszem tudatában van annak, hogy bennem már csak foszlányok maradtak.
Az egykori boldog kislány eltűnt a semmibe, egy megtört nő lépett a helyébe.
Nem vágyok családra, gyermekre, mivel én se vagyok való erre az életre.
Ha egyszer mégis benőne fejem lágya, és jelenem szilárd talpakon állna,
mindent megteszek, hogy a későbbiekben jó anya legyek!
Mi tőlem telik neki megadom, ha kell érte mindenem feladom!
Hogy utolsó éveimben, az elmúlás perceiben, csak annyit mondjon nekem:
Köszönöm, hogy megérte megszületnem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése