2011. november 29., kedd


Egy magányos fa tövében ülve,
a csillagok ragyogását fürkészve,
magam vagyok, s múltamra gondolok,
agyamból csengnek parányi dallamok.

Köröttem megannyi elszáradt levél,
a természet figyelemért esdekél.
Lány szellő simogatja könnyes arcom,
fülembe súgva, megnyertem harcom.

Köszönöm Mikinek, hogy tanácsaival, szavaival, segített befejezni a verset, különösképp azért, mert pozitív gondolattal zárult.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése