2011. március 19., szombat

Hetek óta nem sírtam. Sikerült tartanom magam mostanáig, ma mégis eltörött a mécses.Nem tudom mi történhetett velem, de a sok elfojtott fájdalom megint a felszínre tört, pedig próbálom az agyamban elszigetelni a fájdalmas emlékeket, a múltat, de sajnos nem mindig sikerül.Néha ki kell adni magadból a fájdalmat, nem kell szégyellni a könnyeket, mert az is te vagy.Én levettem az "álarcom", és megmutatom a valódi énemet is.Mert ez is én vagyok, néha sírok, sokat gondolkodok az élet nagy dolgain, sok mindent nem értek, mi, miért történik, de ennek így kell lennie, hisz még fiatal vagyok, idővel választ kapok majd minden kérdésemre, persze lesznek olyan kérdések, amelyek örökre megválaszolatlanok maradnak, de ezt is el kell fogadni, idővel majd mindent megértek. Hisz ahogy öregszik az ember, felnyílik a szeme, és rádöbben bizonyos dolgokra, hogy mi, miért történt/ történik.

Végül egy kis bölcsesség a végére: Ha kapsz egy játékot, egy ideig játszol vele, használod, mikor meguntad, akkor meg eldobod. De vigyázz, nehogy megbánd, mert az élet nem mindig ad új esélyt, újabb lehetőséget, ha elszalasztod, egy életen keresztül bánni fogod! 3 szabály:Vigyázz rá! Becsüld meg! Élj vele ! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése